ÜDVÖZLÖK MINDEN OLVASÓT

Blogomban nem elsősorban útleírásokat, hanem apró úti élményeket, vidám és kevésbé vidám eseteket igyekszem rögzíteni.
Jó szórakozást kívánok hozzá, és szeretnék minél több hozzászólást kapni TÖLETEK.
JULI

2010. március 10., szerda

Ca.Savio, telepített lakókocsiban Olaszországban.









Julis, jártál már Velencében?
- kérdezte egy szép napon Vili. -Nem?-Akkor jó, mert oda megyünk 4 éjszakára május 17-én. Ez az ajándék a házassági évfordulónkra. Ja, és a gyerekek is jönnek, hogy kölcsönösen ne unatkozhassunk.
Életünkben először jártunk Olaszországban, életünkben először nyaraltunk lakókocsiban!
Azért volt a dologban egy kis átverés is, mert Velence azért odébb volt. Ca.Savio a Cavallino félszigeten fekszik, 2 kilométerre Punta Sabbionitól, ahonnan a hajó indul a szemben levő Velencébe.

Már nagyon vártuk, hogy átvehessük lakókocsink kulcsát. Amíg vártunk a kulcsra addig megtekintettük Ca.Savio homokos tengerpartját. Végtelen homok, egy-egy hullámtörővel tarkítva. Lábunk előtt az Adria. A nagy víz túloldalán lehet valahol Porec, amint a térképen látjuk.
10-re mentünk vissza a Recepcióra lakókocsink kulcsáért. Megkerestük szám szerint a kapott kempingtérképen, és rögtön elfoglaltuk helyünket.
Nagyon jó volt, hogy most csak simán behordhattuk ulticsomagjainkat és nem kellett sátrat verni, csak besétáltunk lakókocsink ajtaján.
Milyen egy ilyen szállás belseje? A Magyar Autóklub telepített lakókocsijai nagyon jó helyen, a kemping főutcája mellett, az első keresztúton vannak , két sorban, egymással szemben. Elől egy hatalmas elő-sátor, benne műanyag asztal, székekkel. Jobbra a gázrezsó, a hűtő, és egy konyhaszekrény, mindennel felszerelve.



Kipróbáltunk mindent benne. Nagyon tetszett a tágas konyha , persze eszünkbe sem jutott, hogy nagy főzéseket rendezzünk, csak kisebb melegitésket . Pihentünk a beépített ágyakon és örültünk, hogy ilyen hamar berendezkedtünk .






A nagy pihenés után frissen pihenten elindultunk camping felderítésére a terület megismerésére.
Bent a kemping területén nem messze lakókocsinktól volt a feszített víztükrű úszómedence. sportpályák. A medence vize hivógatólag nézett ránk. Rögtön befejeztük a felderítést és rohantunk a medence hűs habjaiba.Azt eddig elfelejtettem mondani, hogy a május közepén alig voltunk ugyan túl, de közel 30 fok meleg volt.
Felfedezőutunkon megtaláltuk a hatalmas éttermet, áruházat, játszóteret, és a másik úszómedencét is. Apropó úszómedence! Elől, az étterem előtt nemcsak egy medence, hanem díszes gyermekpancsoló, áztató, napozóágyak is voltak A vizesblokkba meg csak egy kapun lehetett bemenni, lábmosón és testmosó oldalzuhanyon keresztül.

Ez a camping, mint az utcavégek kiírásaiból megtudhattuk, különböző nemzetek autóklubjai számára volt fenntartva. Néhány egység bejáratánál moderátorok pultja volt, akik a gyerekeket szórakoztatták közös játékokkal.
Sétáltunk a főutcán, sokan biciklivel, rollerrel, görkorcsolyával rótták a hosszakat. Mások csak sétálgattak. Volt forgalom rendesen. Főleg, amikor esteledett. Kinyitott minden, mert délben még az uszodák is bezártak. Mi is tobzódtunk a látnivalókban.
Meglátogattuk persze a mellékhelyiséget is.Erre ritkán mondanak ilyet, de fantasztikus létesítmény! Belép az ember egy tágas kabinba. Öltöző paddal és akasztókkal. Onnan a bejárat a többibe. oldalt mosdó tükörrel, szemben a WC, mellette a zuhanyozó. Még bemenni is élmény!

Szóval, nem semmi ez a kempingecske!
Vacsora után egy kis séta a kis faluban. Boltok, cukrászdák, pizzázók. A főúton narancssárga buszok. Jobb felé Jesoló hatalmas sétálóutcájával, Aquaparkjával. Balra Punta Sabbioni, a hajóállomás.
Nem unatkoztunk. Egyik délután Jesolo, másikon meg a csodálatos Velence. Fürdés, úszás, napozás, leégés, sétálás, hajókázás, matracozás, fagyizás, vásárolgatás, minden, ami öt napba belefért!



Hamar elteltek a napok. Nem kellett sok inspirálás annak az elhatározásnak, ide máskor is el kell jönni! Legközelebb már tudjuk, mit kell hozni, mi a fölösleges. Az biztos, legközelebb hozzuk a bicikleket, meg a gumikajakot is.

Az évek folyamán háromszor ismételtük meg a Ca.Saviói lakókocsis nyaralást, a következőket már egy-egy hétre. Mindig nagy szeretettel és fantasztikus élmények emlékeivel gondolunk viissza. Ezekről még fogok írogatni. Remélem sokaknak hozom meg a kedvét egy ilyenfajta nyaraláshoz.

Ha így van, akkor csak annyit mondhatok. irány a Ca.Savio camping!

JULI

3 megjegyzés:

Pannika írta...

Hát ez így igaz ahogy a Juliék leírták. Volt itt minden jó és sok látni való.
Valósággal faltuk " az életet ". Mindet egyszerre akartunk. Várost nézni strandolni és a tengerbe fürdeni. Igaz, hogy előszezon volt, de a hőmérséklet 25-30 fok volt. A Camping is tele volt mintha a nyárba lettünk volna. Sajnos csak egy hét volt de, örökre tartó emlékekkel.

Unknown írta...

Nekünk egyszer 5 nap, és kétszer 1 hét volt. Jó lenne még eljutni oda, és végre látni a Velencei halpiacot is, mert mire délután odaértünk, csak az illatát találtuk.

Névtelen írta...

Várunk benneteket egy kicsit délebbre Velencétől, telepített lakókocsiban:
www.nyaralasolaszorszagban.hu
Annamari

Közreműködők